Szülőnek lenni a legszebb, de egyben a legfelelősségteljesebb feladat is. Nincs annál szebb, mint megélni egy gyermek megszületését, látni első lépéseit, hallani első szavait, mondatait. Nehéz ezt követően megélni az első elválást és látni, hogyan válik egyre önállóbbá gyermekünk. A gyermekkort a gyönyörű pillanatok mellett az aggódás, a féltés és óvás is végigkíséri. Aggódunk az első láznál, a fájdalomnál, amikor az addig mosolygó száj lefelé görbül és megjelennek a könnyek. Kisebb betegség mindenkit elér. Aggódó szülőként azonban nehéz megítélni, hogy mekkora is a baj, tudunk-e és ha igen, mit tehetünk gyermekünkért.
A „Mit tegyek, ha beteg a gyermekem?” című könyv a Semmelweis Gyermekgyógyászati Centrum, Bókay utcai részlegének munkatársai által írt „kisokos”, amely részletes és gyakorlatias leírással segít a szülőknek a különböző panaszok, betegségek útvesztőjében.
Az eredetileg 2015-ben megjelent nagysikerű kiadványt a Semmelweis Gyermekgyógyászati Centrum orvosai, dr. Szabó Attila igazgató, dr. Krivácsy Péter főorvos és dr. Cseh Áron egyetemi tanársegéd szerkesztették.
Link: https://bokaygyermekklinika.hu/wp-content/uploads/2020/04/Gyermekkori_betegsegek_e-book.pdf